Nyitólap
Üdvözlünk
a Bét Orim [Fények Háza] Közösség
honlapján!

Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija,
a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija
Van valami, amit szeretnél megtudni tőle a judaizmussal kapcsolatban? Most megteheted!
Nézz körül, olvasgass és amennyiben érdekel közösségünk élete és célja,
akkor látogass el valamelyik összejövetelünkre.
Örömmel várunk!
Welcome - Congregation Bet Orim
Dear Members of Hungary’s English Speaking Community
(an invitation of the founding rabbi Ferenc Raj, rabbi emeritus of Congregation Beth El, Berkeley, CA)

KÖZLEMÉNY A MAGYAR REFORM ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGÉNEK MEGALAKULÁSÁRÓL
A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség elnöksége tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy Hitközségünket az Alapszabály módosításával és egyidejű névváltoztatással ernyőszervezetté alakítottuk, amelynek tagjai ezentúl nem magánszemélyek, hanem kizárólag csak jogi személyek lehetnek.
Az így létrehozott és a Fővárosi Bíróság által 2011. decemberében jogerősen bejegyzett Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetsége biztosítja a magyar reform és progresszív zsidó taghitközségek önkéntes társuláson alapuló összefogását.
Olyan ernyőszervezet született tehát, amely tiszteletben tartja a Szövetséghez csatlakozott taghitközségek: jelenleg a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség, valamint a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rendes és vezetőségi tagjaiból alakult Híd Reform Zsidó Hitközség autonómiáját. Továbbá lehetővé teszi tagjai számára származtatott jogi személyiségük deklarálását és egyúttal az egységes fellépés lehetőségének megteremtését is.
A Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetsége egyeztető tárgyalásokban áll más reform hitközséggel is és várja további hitközségek csatlakozását.
A Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetsége az új egyházi törvény értelmében egyházi elismerésre váró szervezet és mint ilyen továbbra is jogosult az egyházakat megillető törvényben foglalt kedvezményekre.
JOBB A KETTŐ, MINT AZ EGY...
Az általunk megkezdett szervezeti átalakulás egy építkezés első lépése.
Célja egy olyan hosszútávon fenntartható, működő összefogás létrehozása, amely képes megfelelni a gyökeresen megváltozott jogszabályi környezet által megszabott feltételeknek.
Egyben biztosítja a sokszínűséget, mert "Jobb a kettő mint az egy, mert van nekik jó jutalmuk fáradságukért. Mert ha elesnek, az egyik fölemeli társát; de jaj neki az egynek, ki elesik, és nincs második, hogy fölemelje. Épúgy, ha ketten feküsznek, melegjük lesz, de az egynek mikép legyen melege? És ha valaki megtámadja az egyiket, a kettő áll neki ellen; s a hármas fonál nem egyhamar szakad szét."
Kohelet – Prédikátor könyve 9.4.
IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása
PROGRAMAJÁNLÓ
Február 3. péntek 17:30-kor
BEVEZETÉS A ZSIDÓ LITURGIÁBA
18:15-től KABBALAT SABBAT
Helyszín: Bálint Ház (Budapest, VI. Révay utca 16.) emeleti MACESZ TEREM
Február 8. szerda 18 órakor
A ZSIDÓSÁG IRÁNYZATAI, 7 RÉSZES TANFOLYAM
Ahány zsidó, annyi vélemény, tartja a klasszikus pesti vicc. Ez a sokféleség számtalan irányzat, mozgalom formájában megtalálható a zsidóság vallási életében, szerte a világon, s ma már Magyarországon is. Erről mindenkinek megvan a véleménye - de nem biztos, hogy tudjuk, miről ítélkezünk. A hétrészes szeminárium célja, hogy számos autentikus forrást felhasználva bemutassa a zsidóság vallási irányzatait, jellegzetes vonásaikat, különbségeiket, s mai kínálatukat a kereső, hagyományait megélni kívánó zsidók számára.
Témakörök és időpontok:
Törvény, szokás, szövegek és szerepek: mi állandó és mi változik a zsidóságban? Január 11.
Reformzsidóság tegnap és ma: hagyomány és alkalmazkodás: Január 18.
A fontolva haladók: konzervatív ("maszorti") zsidóság: Január 25.
A neológia múltja, jelene - és jövője?: Február 1.
Az ortodoxia - nem változik?: Február 8.
"Zsidó civilizáció" és "jewish renewal": Február 15.
Izrael és a zsidó pluralizmus: Február 22.Helyszín: Bálint Ház (Budapest, VI. Révay utca 16.) feletti részen, a Bnei Brith termében
RAJ TAMÁS AKADÉMIA
BEVEZETÉS A JUDAIZMUSBA TANFOLYAM
RAJ FERENC rabbi előadássorozata
keddenként 18 órakor
Raj Ferenc tanfolyama kötetlen, de ugyanakkor tudományos igényű. A hallgatók
számára lehetőség nyílik a zsidósággal kapcsolatos legérdekesebb kérdések
nyílt és őszinte megvitatására. Történelem és teológia, liturgia és
vallásfilozófia, irodalom és zene, folklór és antropológia, építészet és
képzőművészet, szexualitás és humor, kabala és racionalizmus, cionizmus és
chaszidizmus, Izrael és a Diaszpóra mind tárgya beszélgetéseinknek. Nincsen
tabu téma! Egy mondatba foglalva a kurzus lényege: LÁTNI A VILÁGOT ZSIDÓ
SZEMMEL.A tanfolyam ugyan nem egy előkészítő a zsidósághoz való csatlakozáshoz, de
nélkülözhetetlen ismereteket nyújt azoknak is, akik valóban a zsidó vallást
akarják életformaként és hitükként választani.KÖVETKEZŐ ELŐADÁS: 2012. FEBRUÁR 28.
TÓRAKÖR/BIBLIAISKOLA
RAJ FERENC rabbi vezetésével
hétfőnként 18 órakor
TANULJUNK TÓRÁT HÉTRŐL HÉTRE DR. RAJ FERENC RABBIVAL
Ennek az intenzív kurzusnak segítségével, az aktuális hetiszakasz (Párását há-sávuá) elemzésén keresztül lehetőség nyílik a zsidó Szentírásmagyarázat alapjainak megismerésére. Áttekintést fogunk nyerni a Talmud bölcseinek gondolatmenetétől kezdve a 21. század legmodernebb Biblia értelmezéséig, és persze az internet-en található fontos források sem fogják elkerülni előadónk figyelmét.
A résztvevőknek alkalmuk lesz megvitatni, hogy vajon lehet-e találni a Tórában választ korunk égető kérdéseire.
A zsidóság művelődéstörténete a "Pirké Ávot" (PA), az Atyák Fejezetei értelmezésének tükrében
Ez a hat-hetes mini-kurzus a Misna, a szóbeli posztbiblikus zsidó tanítás legnépszerűbb traktátusát, a "Pirké Ávot" (PA), az Atyák Fejezeteit fogja megtárgyalni. A hallgatók megismerkedhetnek a rabbinikus irodalom kiemelkedő alakjaival, és betekintést nyerhetnek a korabeli, a polgári időszámítás első két évszázadának különleges gondolat és eszmevilágába. A történelmi események figyelembevétele mellett a hagyományos írásmagyarázók e könyvhöz fűzött legfontosabb kommentárjait is megbeszéljük és elemezzük.
Misna idézetek és ajánlott témák
Február 27.
"Ő (Hillél) szokta mondani: Ha én nem vagyok magamért, ki lesz én érettem, de ha csak magamért vagyok, akkor mi vagyok, s ha nem most, akkor mikor?" (PA 1:14) Az egyén és a közösség egymáshoz való viszonya
Március 5.
"Szép, ha a Tóra tanulása valami gyakorlati munkával kötődik össze." (PA 2:2) Az ideális ember, ahogy a rabbik elképzelték
Március 12.
"Imádkozzál az állam jólétéért, mert ha nem félnének az emberek tőle, akkor az egyik a másikat elevenen elnyelné." (PA 3:2) Zsidóság és politika a diaszpóra országaiban
Március 19.
"Nincs módunkban megtudni (az okát) sem a gonoszok jólétének, sem az igazak szenvedéseinek." (PA 4:15) Teodicea - filozófiai istenigazolás
Március 26.
"Minden vita, amely Isten nevében folytatódik, eredményhez vezet, de ami nem; az nem vezethet eredményhez." (PA 5: 17) Hillél és Sámmáj az ideális vitapartnerek
Április 2.
"Aki társától akár csak egy fejezetet, vagy egy törvényt, vagy egy bibliai mondatot, vagy egy szót, vagy akár csak egy betűt is tanul, köteles iránta tisztelettel viseltetni." (PA 6:3) Plágium a zsidó jog megítélésébenKÖVETKEZŐ ELŐADÁS: 2012. FEBRUÁR 27.
Helyszín: Bálint Ház (Budapest, VI. Révay utca 16.) emeleti GOMBÓC TEREM
Támogatás
Várunk felajánlásokat, támogatásokat közösségünk fenntartásához.
Számlaszám: UniCredit Bank 10918001 00000033 33900003
HITKÖZSÉGÜNK ÚJ HIVATALOS NEVE ÉS TECHNIKAI SZÁMA: MAGYAR REFORM ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGE
1 7 5 1
Bét Orim Progresszív Zsidó Egyesület adószáma:
1 8 1 9 1 5 3 0 - 1 - 4 2
E-mail címünk
E-mail: info(at)betorim.hu
Next page: Bemutatkozás





